Archivum
Tematikus városi séták
Megannyi élmény Zalaegerszegen címmel megjelent a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület első prospektusa. A turisztikai kiadványt sajtótájékoztató keretében mutatta be az Arany Bárány Hotelben Varga Csaba, az egyesület elnöke, Pereszteginé Szabó Júlia, a Tourinform Iroda vezetője, valamint Tódor Tamás, az iroda turisztikai referense.
Új turisztikai kiadvány Zalaegerszegről
A háromezer példányban megjelent, ingyenes információs kötetről Varga Csaba elmondta: hasonló kiadvány még nem született a városban, hiszen ez a prospektus a tematikus séta- ajánlataival programot kínál azoknak is, akik csak néhány órát szeretnének vagy tudnak eltölteni városban, ezen kívül múzeumi szünnapokra és esős napokra is adnak tippeket. A füzet összeállításánál kikérték a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület tagjainak véleményét is. A 2011-ben alakult szervezet létszáma immár harminc fő fölé emelkedett; főleg helyi vállalkozókból, étterem-tulajdonosokból, múzeumi szakemberekből és magánszemélyekből áll a társaság. Céljuk, hogy a magán –és közszféra partnerségén keresztül fejlesszék a helyi idegenforgalmat.
Tódor Tamás a Tourinform Iroda által szerkesztett, fotókkal illusztrált, és hasznos tudnivalókkal ellátott kötetről elmondta: hét tematikus belvárosi-, illetve peremkerületi sétát ajánlanak a turistáknak. Esős napokra, múzeumi szünnapokra is van program-ötletük, sőt gondoltak a kisgyermekes családokra, idősekre és a sportolni vágyó aktív kirándulókra is. A belvárosi séták egyrészt a kulturális örökség, épített örökség nyomába erednek, érdekességeket is felvillantva a város történetéből. Külön séta ajánlja a Göcseji Falumúzeumot, a Gébárti-tó környékét, a TV-tornyot az Alsóerdővel és más kilátókkal, valamint Csács és Egervár látnivalóit.
A kötetben gasztronómiai sétára is invitálják a turistákat: kezdésnek például a piacon elfogyaszthatnak egy finom lángost. Azoknak, akik csak néhány órát töltenek el a városban, főleg belvárosi sétát (Deák tértől a Kosztolányi utcai villasorig), vagy termálfürdőzést ajánlanak.
Pereszteginé Szabó Júlia tájékoztatásából kiderült: ugyan nincs pontos statisztikájuk arról, hogy évente hányan vannak csupán átutazóban, néhány órás látogatáson Zalaegerszegen, de az irodába betérő érdeklődőkből arra következtetnek, hogy évről évre nagyobb ez a szám. Sokan például tárgyalni, vagy egyéb ügyeket intézni jönnek a városba, nemegyszer házastárssal, gyerekekkel, akiknek erre az időre kell valami programot találniuk. A "Megannyi élmény Zalaegerszegen" kiadvány többek között nekik is szól.
A kiadvány költségeinek nyolcvan százalékát az önkormányzat támogatta, a fennmaradó húsz százalék pedig vállalkozói forrásból származik. A prospektust minél több helyre (intézményekbe, szálláshelyekre) szeretnék eljuttatni, jövő héten pedig az Utazás 2015 Kiállításra is elviszik, és szakma körökben is népszerűsítik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10