Archivum
Műanyagipari világújdonságokról
A 3D nyomtató gyártási eljárásaival is megismerkedhettek azok a zalaegerszegi főiskolás és középiskolás fiatalok, akik ellátogattak októberben a friedrichshafeni FAKUMA szakvásárra, mely a K Messe után a második legrangosabb nemzetközi műanyagipari kiállítás. Az ott szerzett tapasztalataikat a közelmúltban mutatták be hallgatótársaiknak a műszaki főiskolán.
Zalaegerszegi fiatalok a friedrichshafeni FAKUMA szakvásáron
Varga Melinda vezető projektasszisztens elmondta, a Pannon Fejlesztési Alapítvány szervezésében, együttműködve a helyi mérnökképzéssel és a Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskolával biztosították a lehetőséget a szakvásáron való részvételre. A Nyugat-magyarországi Egyetem zalaegerszegi műszaki képzéséről 20 főiskolás valamint öt ganzos diák utazhatott ki a kétnapos szakmai tanulmányútra, melyen a műanyagipar, a fröccsöntés, a hulladékgazdálkodás és a gépgyártás technológiai irányzataival és újdonságaival ismerkedhettek meg a fiatalok. Emellett gyakorolhatták angol és német nyelvet, ami később elengedhetetlenül szükséges lesz munkájukhoz. A tanulmányút célja volt, hogy a Pannon Fejlesztési Alapítvány és a Technológiai Centrum részére kapcsolatokat építsenek ki hasonló tevékenységű németországi szervezetekkel.
Szekér Szimonetta és Lőrincz Anett harmadéves mechatronikai hallgatók szakmai szempontból nagyon hasznosnak és érdekesnek értékelték a vásáron látottakat, mely átfogó képet kínált termékekről, technológiákról és szolgáltatásokról a hagyományostól a világújdonságokig. A gyakorlati ismeretszerzést nagyon fontosnak tartják, ezért is örülnek annak, hogy részesei lehetnek a duális mérnökképzésnek. Egy zalaegerszegi és egy szombathelyi vállalatnál töltik gyakorlati idejüket. Mire megkapják diplomájukat, nemcsak a szakmát sajátíthatják el, de tudni fogják azt is, hogyan működik egy cég, mi a szervezeti hierarchiája, s milyen több emberrel együtt dolgozni – vélekedtek.
Mi is az a 3D nyomtatás? Egy olyan eszköz, ami háromdimenziós tárgyakat képes alkotni digitális modellekből. Jelenlegi fő alkalmazásterülete a gyors prototípuskészítés és a hobbi szintű használat, de a technológia fejlődésével az ipari és orvosi alkalmazásra is lehetőség nyílhat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10