Archivum
Jó szezont zárt az Aquacity
Az idén tíz éves születésnapját ünneplő zalaegerszegi Aquacity üzemeltetését 2011-ben vette át a város és már abban az évben a korábbi folyamatos csökkenés után 13 százalékkal tudták növelni a forgalmat. Az elmúlt évhez képest 2012-ben 41 százalékos növekedést ért el a viziparadicsom, ami 92 ezer 91 vendéget jelentett. Az Aquacity, mint a város fürdője rendkívül jó szezont zárt - fogalmazott sajtótájékoztatóján Gyutai Csaba polgármester.
92 ezren keresték fel az élményparkot
Szólt arról, hogy a vendégek 42 százaléka érkezett Egerszeg Kártyával, soha ennyien nem éltek ezzel a kedvezménnyel, a tavalyi évhez képest a növekedés 59 százalékos. Igaz, a kedvezmény is az elmúlt évhez viszonyítva 68 százalékkal nőtt. Így a zalaegerszegieknek mintegy 42 millió forint kedvezményt biztosított a város.
Országosan is növekszik a népszerűsége az élményparknak - folytatta a polgármester - A vendégek 58 százaléka nem helyi, sokan érkeztek a Nyugat-Dunántúlról, de a fürdő híre az Alföldre is eljutott. Az Aquacitybe látogatók 15 százaléka volt külföldi, többségük Ausztriából és Németországból érkezett, de a szomszédos országokból és Oroszországból is meglátogatták az élményparkot, így az ma már a város legfőbb turisztikai terméke. 2012-ben összesen 172-en dolgoztak a szezon során, köztük 86 diáknak adtak munkalehetőséget, és további 178 vállalkozás dolgozott a cég számára a szezon kapcsán.
Doszpoth Attila alpolgármester elmondta, az idei szezon bevétele 171,5 millió forint, ami a múlt évhez képest 40 százalékos növekedést jelent. Ez azt jelenti, hogy az Aquacity az év végén várhatóan nyereséges lesz. Kugler László,az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón a minőségorientált szolgáltatásról szólt, és a születésnapi rendezvények - koncertek, egyéb akciók - pozitív hatását emelte ki. Mint fogalmazott sok ötletet kaptak ebben a szezonban, így rengeteg változás várható jövőre, amire a felkészülést már most megkezdik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10