Archivum
Inkubátorház épül Keszthelyen
Több mint 400 millió forintos beruházással – ebből 200 millió forint támogatás segítségével – inkubátorház és gyártócsarnok épül Keszthelyen, elsősorban agrártechnológiai cégek számára – mondta el sajtótájékoztatón csütörtökön a város polgármestere.
Ruzsics Ferenc (Fidesz-KDNP) kifejtette: a város önkormányzata, valamint városüzemeltető cége, a VÜZ Kft. biztosítja a helyszínt egy külső cég, az Innovációs Inkubátorház Kft. által benyújtott pályázat megvalósításához. A város ipari parkjában, a VÜZ Kft. egykori kertészetének területén épül fel a jövő év végéig a 2700 négyzetméteres komplexum, amelyből 1500 négyzetméteren a gyártócsarnok kap helyet, a fennmaradó területen irodáknak és kiszolgáló létesítményeknek jut hely.
Az inkubátorház és a gyártócsarnok megvalósításának teljes költsége 424 millió forint, amelyhez a pályázó cég 200 millió forint támogatást nyert az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A támogatáson felüli összeg megszerzéséhez az önkormányzat hitelfelvétellel járul hozzá - jelezte a polgármester.
Ruzsics Ferenc szólt arról is, hogy összesen 16 vállalkozásnak tudnak helyet biztosítani bérleti díj ellenében. Az agrártudományi egyetem közelségére alapozva elsősorban agrártechnológiához kapcsolódó vállalkozások jelentkezésére számítanak a környék egyetlen inkubátorházában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan