Archivum
Frekventált hely Gálafej
Az idei költségvetés elfogadása után már nemcsak tervekről, hanem a megvalósulás kapujában álló beruházásokról beszélhetünk a 9. számú választókerületben – válaszolta érdeklődésünkre dr. Káldi Dávid önkormányzati képviselő.
A Bazita, Ebergény, Gálafej térségben számos felújításra, karbantartásra kerül sor az év első felében. A képviselő mindenekelőtt elmondta, hogy 250–250 ezer forintos támogatásban részesül a bazitai és az ebergényi polgárőrség, mivel hasznos munkát végeznek, sokan számítanak rájuk. A helyiek magukénak érzik a településrészt, s a civil szervezetek feladataikat némi segítséggel még hatékonyabban tudják ellátni.
Ami a konkrét beruházásokat illeti: a kor igényeinek és követelményeinek megfelelő játszótér létesül a Göcseji és Egry József utca közötti részen. Ebergényben sor kerül az egyik buszváró cseréjére, egy másik szakaszon pedig egy újat is létesítenek.
„Gálafejen már tavaly megkezdtük az Olajfa utca aszfaltozási munkáit, mely részben az önkormányzat, részben az ott lakók támogatásával idén tavasszal fejeződik be. Szintén az előző évről húzódik át a bazitai temető új ravatalozójának építése, mivel a tavalyi költségvetés szűkösnek bizonyult, s a hiányzó összeghez az idei költségvetés biztosít forrást”.
Ha minden jól megy, a Toposházi utca középső részén idén elkészül a régen várt autóbusz-forduló és buszmegálló is, ami azt jelenti, hogy a közlekedés ezen a településrészen is megoldott lesz.
A képviselő a Becsali utcával folytatta a beruházások sorát, ahol az uniós szennyvízberuházás részeként tavasszal megépül a csapadékvíz-elvezető rendszer. Június 30-ig pedig új aszfaltburkolatot kap az út. „Remélem, hogy ezzel sikerül felszámolni a régóta tartó áldatlan állapotot, addig is szeretném a lakosság türelmét kérni.”
Káldi Dávid a választókerülettel kapcsolatban elmondta: most is vannak beépítésre szánt területek, s egyre több család költözik Gálafejre. Szerinte ez a terület a jövőben egy frekventált, kedvelt településrész lesz. Sorra nyílnak az új utcák, így bizonyos, hogy pár év múlva egy szép, kellemes, zöldövezeti városrész alakul ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10