Archivum
Ezer lámpás a csellengőkért
Idén is csatlakozott Zalaegerszeg az országos Ezer Lámpás Éjszakája civil akcióhoz, melyre az Egerszeg Fesztivál keretében került sor vasárnap este. A Dísz téren rengeteg ember gyűlt össze, hogy egy-egy lufiba tett LED-es égőt eresszen az ég felé; hogy az eltűnt fiatalok a fény hatására hazatalálhassanak.
Az Ezer Lámpás Éjszakája kampány 2011-ben indult útjára azzal a céllal, hogy a társadalom figyelmét felhívják a gyermekeltűnések jelenségére, annál is inkább, mert a szám évről évre nő. Míg 2010-ben körülbelül 11 ezer fiatalkorú eltűnését jelentették be Magyarországon, ez a szám tavaly már 17 ezer fő volt; vagyis majdnem annyi gyerek tűnik el hosszabb vagy rövidebb időre minden évben, mint amennyi egy kisváros lakosságszáma. Ennél is sokkolóbb adat, hogy évente nyolcvan-száz kiskorú nyomtalanul tűnik el.
A lufieregetős akció erre a komoly problémára "világít rá". Jelképesen pedig a fénnyel akar segíteni az eltűnt gyerekeknek, hogy hazataláljanak.
A Dísz téren koncertek és rendőrségi bemutató is kísérte az eseményt, mely ezúttal épp Gyermeknapra esett. Eredetileg azonban az Eltűnt Gyermekek Világnapjához (május 25.) kapcsolódik a kampány.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10