Archivum
Elindult a nyár a Zelkánál
Megkezdődött az idei nyár, így eljött az ideje annak is, hogy a klímaberendezések után érdeklődők megismerkedjenek a legfrissebb ajánlatokkal és kedvezményekkel. Zalában az LG berendezések kiemelt forgalmazójaként számon tartott, az értékesítés tekintetében országos viszonylatban előkelő helyet elfoglaló Zelka Zrt. május végén új akciókkal rukkolt elő. Az akciós termékek pedig kizárólag a magas minőséget képviselő LG klímaberendezésekre vonatkoznak.
LG-klímák – most kedvezménnyel
– A legmagasabb igényeket is kielégítő LG-klímák közül – május 25. és június 27. között – a HERO és egyes ART-COOL inverter monosplit készülékek (lásd a táblázatot) vásárlói 15 ezer forint szerelési engedményben részesülnek – tudtuk meg Györe Ernőtől, a ZELKA Zrt. kereskedelmi és szolgáltatási igazgatójától. – Ezekre a készülékekre nem, de ugyanebben az időszakban az összes többi LG-klímaberendezés árából 10 százalék engedményt adunk. A hivatalos árak az LG honlapján megtalálhatók.
– Mitől számít magas kategóriásnak az LG?
– Elsősorban a minősége miatt sorolható ide, hiszen minden esztétikai és műszaki elvárásnak megfelel. Ma már a klímagyártók többsége – így az LG is – hőszivattyús készülékeket forgalmaz, amellyel a nyári időszak hűtési igényén túl a tavaszi-őszi átmeneti időszakban gazdaságosan fűthetünk is vele. Az átlagos hűtő-fűtő klímaberendezésekhez mérten további kategóriaugrást és komoly energiamegtakarítást jelent az LG inverteres készülék, amellyel 40–60 százalék energia-megtakarítás is elérhető, és akár mínusz 15 fok külső hőmérséklet esetén is használhatjuk.
– Mire kell figyelni a használatot illetően?
– Érdemes minden szezon elején a berendezések ellenőrzése, tisztítása, amely nem csak a biztonságos üzemeltetést, de jelentős energiamegtakarítást is eredményez. A szennyeződések eltávolításával gyorsabb a hőleadás, kevesebbet jár a kompresszor, ezáltal az élettartam is megnő. Az egészségmegőrzés miatt a beltéri egységeknél pedig a tisztítást követően fontos a speciális klímafertőtlenítő szer alkalmazása.
Bármilyen, klímával kapcsolatos problémával, észrevétellel keressék:
Zelka Zrt. Zalaegerszeg, Mártírok u. 9. Tel.: 92/550-628
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Keserédes győzelem a szezonzárónA bronz már megvanHajrában kicsikart győzelemElőnyben a fővárosiakTávolodóban az élvonalTovább élnek a feljutási reményekA győzelem bajnoki címet értJól hajráztak a hazaiakAz edzőváltás sem segítettVisszavágott a bajnok top 10