2025.06.17., kedd - Laura, AlidaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Befektetőbarát település Zalaegerszeg

2016. június 23. csütörtök, 12:36
Címkék:

Zalaegerszeg önkormányzata a TOP-program keretében 934 millió forint támogatást nyert képzés, átképzés, illetve munkaerő-piaci szolgáltatások és munkáltatói támogatások céljára, 2020-ig történő felhasználásra. Ennek apropóján tartottak sajtótájékoztatót a Zalaegerszegi Fejlesztési Iroda működéséről, szolgáltatásairól.

 ada gyarnez net1

A fejlesztési irodában várják a vállalkozások érdeklődését

Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy a város számára a TOP-programban rendelkezésre álló 11,2 milliárd forint nagy részét a helyi gazdaság fejlesztésére, munkahelyek megtartására illetve újak létrejöttére kívánják fordítani. Ezen belül külön támogatási összeget jelent a 934 millió forint. Ebből létesült a Zalaegerszegi Fejlesztési Iroda a Deák téri épületben, ahol július elsejével gyorsabb üzemmódra kapcsolhatnak. Az iroda három szakértője pályázati tanácsadással, szükség esetén pályázatíráshoz nyújtott segítséggel várja a cégek képviselőit ettől kezdve.

A polgármester, mint mondta, e két fontos feladatban együttműködni kívánnak a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával valamint a Széchenyi-programirodával, hogy a zalaegerszegi vállalkozások projektcéljai megvalósulhassanak.

A harmadik feladatként egy adatbázist is összeállítanak a benyújtott pályázatokról azzal a szándékkal, hogy törvényes keretek között lobbi tevékenységet is folytathassanak a kedvező támogatási döntések érdekében.

fejlesztesi iroda net

Balaicz Zoltán a KLIK Zalaegerszegi Tankerületével valamint a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal való szoros együttműködés fontosságát is hangsúlyozta, hogy az iskolákban és felnőttképző intézményekben valóban a piaci igényeknek megfelelő képzések, átképzések induljanak, megoldásként a cégek munkaerőhiányára.

A polgármester kiemelte, hogy az elmúlt évben 1800 új munkahely jött létre Zalaegerszegen és 2016-ban is ezres nagyságú bővülést várnak. A TOP-program lehetőségei mellett jelentős gazdaságfejlesztési tényezőnek nevezte a 40 milliárd forintból megépítendő járműipari tesztpályát, ami együttesen eredményezi, hogy a következő évtizedek nyertese Zalaegerszeg lehet. Végül bejelentette, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség "Befektetőbarát Település" címet adományozott a városnak.

A fejlesztési irodát a Kontakt Humán Nonprofit Kft. működteti. Aladi Gusztáv ügyvezető igazgató az elhangzottakhoz hozzáfűzte, a képzési, átképzési, foglalkoztatási támogatásokat paktum keretében biztosítják a vállalkozások számára, szoros együttműködésben a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályával, de munkánkat segíti a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Zalaegerszegi Szakképző Centrum és több egyéb helyi képzőcég is.

A kft. munkatársai és megbízottjai a következő időszakban személyesen 80-100 céget fognak felkeresni, hogy felmérjék munkaerő- és képzési igényeiket, továbbá beruházási céljaikat. Mint mondta, a következő három évben intenzív együttműködést kívánnak folytatni, hogy több ezer munkahely teremtéséhez tudjanak hozzájárulni ezen idő alatt.

(A felső kép korábbi felvétel az Ada zalaegerszegi üzemének 2015 augusztusi átadásáról)

MEGOSZTÁS