Archivum
1,6 milliárd forint üzemcsarnoképítésre
Újabb 1,6 milliárdos támogatást kap a Modern városok program keretében Zalaegerszeg, mely összegből még az idén megkezdheti a három új csarnok létesítését az északi ipari parkban. A kormány február 3-i támogatási döntéséről sajtótájékoztatón számoltak be a városházán
Újabb támogatást kapott Zalaegerszeg
a Modern városok program keretében
.
Vigh László országgyűlési képviselő elöljáróban arról beszélt, hogy a parlament idén június 12-éig fogadja el a 2017. évi költségvetést, ami 2016-hoz hasonlóan kiszámítható lesz. Kitért arra, hogy 2015-ben 3 százalékos gazdasági növekedést ért el az ország, és az infláció mértéke már harmadik éve 0 százalék volt. Az elmúlt évben 4,3 millióan dolgoztak, az országos munkanélküliségi ráta rekord alacsony szinten, vagyis 6 százalékon állt meg. Zalaegerszegen a 3 százalékos rátával ennél is kedvezőbben alakultak a foglalkoztatási mutatók, melyek tovább javulhatnak az iparfejlesztésre biztosított kormányzati 1,6 milliárdos támogatással. Hangsúlyozta, a kormány célja a teljes foglalkoztatás, ezen belül az, hogy a közmunka helyett minél többen helyezkedjenek el a versenyszférában.
Balaicz Zoltán polgármester örömét fejezte ki, hogy a Mindszenty zarándokközpont megvalósításának 5,7 milliárd forintos támogatása mellett újabb forrás odaítéléséről döntött a kormány Zalaegerszeg javára a Modern városok program keretében. Az iparfejlesztésre szánt 1,6 milliárd forintból országosan is egyedülálló csarnoképítési programot valósíthat meg az önkormányzat.
Az inkubátorház létesítésének koncepciójában azt a célt fogalmaztuk meg, hogy az itt működő vállalkozások a határozott idejű bérleti jogviszony után saját telephelyet alakítanak ki az ipari parkban. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban látjuk, hogy ez ilyen gyorsan nem működik, még egy "állomás" közbeiktatására van szükség emelte ki. Ugyanis vannak olyan vállalkozások, melyek a hagyományos inkubátorházi infrastruktúrába már nem illeszkednek bele, mert kinőtték az adott kereteket, vagy már nem tekinthetők célcsoportnak gazdasági teljesítményük alapján, ugyanakkor saját beruházásban még nem tudnak egy nagy üzemcsarnokot létesíteni. Erre a köztes állapotra kínál megoldást a bérelhető üzemcsarnok koncepciója. Ez alapján az önkormányzat három új csarnokot épít meg az északi ipari parkban, melyeket elérhető áron bérbe ad számukra. Így ezek a vállalkozások az elkövetkező években tovább fejlődhetnek, és képessé válhatnak saját telephely létesítésére. De akár meg is vásárolhatják a bérleti díj beszámításával.
Balaicz Zoltán elmondta, a három új üzemcsarnokba gép- és faipari vállalkozások települnek be, közülük az egyik várhatóan már az év végén.
Hangsúlyozta, két programpont együttesen már 7,3 milliárd forintos fejlesztést jelent Zalaegerszeg számára. A Modern városok program keretében olyan hét nagyjelentőségű beruházás valósulhat meg a városban, melyekre évtizedek óta nem volt példa.
(A látványterv az egyik új üzemcsarnokot ábrázolja.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a ParkerdőbenOrszágos bajnoki címet ünnepelhetett a Kölcsey B33-as kosarascsapataJúlius 5-én ismét Filmzenei koncert a Dísz téren top 10