Archivum
Taxist és megbízót is embercsempészettel gyanúsítanak
Algériai, pakisztáni és tunéziai állampolgárokat próbált Nyugat-Európába szállítani afgán ismerőse megbízásából egy budapesti taxisofőr, akit hét utasával Zalában állítottak meg a rendőrök.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján kedden közöltek szerint a rendőrök március 8-án állították meg Muraszemenye külterületén a kisbuszt, amelyben hét külföldi utas ült. A négy algériai, két pakisztáni és egy tunéziai állampolgárnak - egy kivételével - volt a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadó állomása által kiállított humanitárius tartózkodási engedélye, viszont egyiküknek sem volt érvényes útlevele.
A budapesti taxisofőr a kihallgatásakor elmondta, hogy telefonon értesítette egy Magyarországon élő afgán ismerőse, aki Budapestről "hosszabb távú" fuvarra kérte meg. A sofőr a megbeszéltek szerint átvette megbízójától a korábban kialkudott 300 eurós fuvardíjat, majd a hét férfival útnak indult a szlovén határ felé.
A zalai rendőrök a taxit vezető 34 éves férfi ellen embercsempészés miatt indított eljárást, és szintén embercsempészés gyanúja miatt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezett egy 41 éves budapesti férfit, mert afgán ismerőse kérésére ő bízta meg a taxist a fuvarral. A hét külföldi ellen idegenrendészeti eljárást indítottak a hatóságok.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10