Archivum
Előzetesben a pincefeltörők
A zalaegerszegi rendőrök hat pince feltörésével és egy élelmiszerbolt sérelmére elkövetett lopással gyanúsítanak egy türjei és egy zalaegerszegi férfit, akiket pénteken hajnalban fogtak el a zalai megyeszékhelyen - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Több gazda is bejelentést tett a rendőrségre múlt héten a zalaszentlőrinci Gyöpi hegyről, mivel borospincéik ajtaját az akkor még ismeretlen elkövetők befeszítették, s onnan különböző használati tárgyakat loptak el. Vittek amit értek, zsákmányuk közt akkumulátor, üstház, sütőtárcsa, prés, vaskályha, gázpalack, permetező, szőlődaráló és teatűzhely is szerepel. Az ellopott dolgok listáján vannak különböző kisgépek, illetve tároló edények is, melyek értéke meghaladja a 800.000 forintot.
Eddig összesen hat zalaszentlőrinci szőlősgazda tett bejelentést, mely alapján a rendőrök kiterjedt nyomozásba kezdtek. Az erőfeszítéseiket siker koronázta, hiszen pénteken hajnalban a nyomozók elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható huszonöt éves zalaegerszegi és harminchárom éves türjei férfit. Az autójukból feltehetőleg a pincefeltörések során használt erővágó, feszítővas, fejsze, és egy távcső került elő, mindemellett három műanyag ládában friss pékárut is találtak a rendőrök szállítólevéllel együtt. Utóbbiról kiderült, hogy a hajnali órákban egy türjei élelmiszerbolt mellől lopták el, így az eredményes rendőri fellépésnek köszönhetően a bolt tulajdonosa előbb visszakapta a pékárut, mint bejelentette volna annak eltűnését. A bűncselekmények elkövetésével kapcsolatba hozható dolgokat a rendőrség lefoglalta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10