Archivum
Adócsalásért börtönre ítéltek egy zalai erdőgazdálkodót
Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki éveken keresztül vállalkozói igazolvány nélkül állított ki számlákat, de több mint 100 millió forint adót és járulékot nem fizetett be az államkasszába.
Beznicza Árpád, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az előzményekről az MTI-vel azt közölte: a 41 éves nagyrécsei férfi 2005-től végzett egyéni vállalkozóként erdőgazdálkodási tevékenységet, de adótartozás miatt 2007-ben bevonták a vállalkozói igazolványát.
A férfi ennek ellenére folytatta a tevékenységét, így 2008 és 2011 között mintegy 400 számlát állított ki összesen 191 millió forintot meghaladó összegről, ezt partnerei a saját könyvelésükben és adóbevallásaikban szerepeltettek. A vádlott ezekben az években nem készített adóbevallást, pedig összesen 107 millió forint adót és járulékot kellett volna befizetnie.
A Zalaegerszegi Járásbíróságon meghallgatott tanúk többsége elmondta: a vádlott apósával dolgoztak együtt, aki megbízható vállalkozónak számított, majd halála után a most vádlottként szereplő fia vette át a munkáit. A tanúkban fel sem merült, hogy a vádlott jogilag nem rendezett keretek között tevékenykedik.
A vádlott sem a nyomozáskor, sem a bíróság előtt nem tett vallomást, de elismerte a cselekményét. Az adóhatósági eljárás során közölteket - miszerint rendszeresen állított ki pénzért fiktív számlákat is - a bíróság előtt már nem tartotta fent.
A férfit hétrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében találta bűnösnek a bíróság, és két és fél év börtönbüntetésre ítélte, illetve három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős, mert a védő enyhítésért fellebbezett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10