Archivum
2016. Fogyi Klub
Az XXL Fitness elmúlt 18 évének egyik sikertörténete a Fogyi Klub volt. Zalaegerszegiek sokaságának segítettünk abban, hogy megszabaduljanak a felesleges kilóiktól, rendszeresen sportoljanak és egészségesebben éljenek.
Minden edzőnknek nagy öröm volt ebben a program sorozatban dolgoznia hiszen olyan eredményeket, átváltozásokat élhettünk meg, amik nekünk is óriási energiákat adott a munkánk során. Öröm volt együtt dolgozni olyan emberekkel, akik mindig jókedvűek, vidámak voltak és rengeteg energiát mozgósítottak a céljaik elérése érdekében.
Most 2016-ban újra szeretnénk az XXL Fogyi Klubot -a hagyományainkhoz híven elindítani és részünkről minden szakmai, emberi segítséget megadni a résztvevőknek ahhoz, hogy hozzá segítsük Őket egy egészségesebb, boldogabb életminőséghez.
Várunk mindenkit, aki súlyproblémákkal küzd, szeretne ezen változtatni, szeretne egy közösséghez tartozni, ahol érezheti, hogy fontos és számíthat az edzőkre és hasonló problémákkal küzdő társaira.
Az induló Fogyi Klub részleteiről folyamatosan tájékoztatunk Benneteket, januárban tartunk egy nyílt délelőttöt, ahol lehetőségünk lesz találkozni egymással és minden fontosat megtudhattok majd!
Mi már nagyon várjuk a kezdést és reméljük minél többen bizalmat szavaztok nekünk és az induló "régi-új Fogyi Klubnak"
XXL Fogyi Klub Edzők
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10