Archivum
Virágünnep a belvárosban
Mintegy ezer négyzetméternyi virágfelületet ültettek be közel ötvenezer tő egynyárival az elmúlt három hétben Zalaegerszegen a Városgazdálkodási Kft. szakemberei. Az idei évi fajtaválasztékban megtalálhatók a hagyományosnak mondható, mindenki által jól ismert növények, valamint az újdonságnak számítanak a bordó levelű törpe növekedésű dáliák, gumús begoniák, sétányrózsák, díszfüvek.
50 ezer tő egynyári virág került kiültetésre
Fűszernövények is színesítik a város virágágyásait, és elfoglalták helyüket a belvárosban a kedvelt leanderek. A zalaegerszegi virágünnepen a Széchenyi tértől a polgármesteri hivatalig megtekintette a tavasszal kiültetett virágokat Gyutai Csaba polgármester, akit Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője és Horváth Zsuzsanna tájépítész tájékoztatott a virágosítás részleteiről.
Fontos, hogy milyen egy belváros képe turisztikai és idegenforgalmi szempontból -fogalmazott Horváth István hozzátéve, bármelyik európai várossal felvehetik a versenyt a virágosításban. Gyutai Csaba is azt mondta, hogy több európai város is megirigyelhetné Zalaegerszeget. A város mindig híres volt virágos belvárosáról. Mindezt jelzi, hogy évek óta sikerrel rendezik meg a Virágos Zalaegerszegért programot.
Elhangzott, az idei évben is meghirdeti a versenyt a Városgazdálkodási Kft. A környezetszépítő verseny sokkal többről szól, mint virágosításról. A pályázó azt vállalja, hogy közvetlen környezetét egész évben rendben tartja, ezzel hozzájárul a város esztétikusabb látképéhez.
Horváth István elmondta: bíznak abban, hogy a felhívásra számos családi ház, társasház, kereskedelmi egység, oktatási intézmény jelentkezik. A versenyzők - július 15-ig jelentkezhetnek - minden segítséget megkapnak a Városgazdálkodási Kft-től.
A polgármesteri hivatal előtt virágvásárra került sor, a rendezvényt a Dózs-iskola tanulóinak táncelőadása tette még színesebbé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
2016.08.14. , Vasárnap Búcsú 2016.08.20. , Szombat Új kenyér szentelés a Szentmisén 2016.08.21. , Vasárnap Együtt Sikeres Nováért 2016.08.19-21. Tábor felnőtteknek 2016.08.27. Zalai Vadászati ÉvadnyitóCNC FORGÁCSOLÓFORGÁCSOLÓRÉSZLEGVEZETŐ - HELYETTES2016.07. Erdei tábor 2016.08.01-07. Erdei tábor top 10