Archivum
Újévi csobbanás a Balatonban
Az új év első napján csaknem kétszázan mártóztak meg orvosi felügyelet mellett a jeges Balatonban Szigligeten: a második újévi csobbanás legfiatalabb résztvevője hét, míg a legidősebb 67 éves volt - tájékoztatta Balló Piroska, a rendezvény főszervezője az MTI-t.
Csaknem kétszázan fürödtek az év első napján
Elmondta, hogy a szigligeti strandon először a 2012-ben köszöntötték hideg fürdőzéssel az új évet. Az idei rendezvény minden várakozásukat felülmúlta, mert míg tavaly harmincan, az idén már csaknem kétszázan merültek bele a 0-mínusz 1 Celsius-fokos Balatonba – tette hozzá. A főszervező szerint – aki maga is eltöltött néhány percet a vízben - a fürdőzőknek több mint 2500 fős tömeg szurkolt a partról, és az éjszaka a déli partról átsodródott jégtáblákkal is meg kellett küzdeniük.
Az érdeklődőket a színpadon Berecz András mesemondó és Muri Enikő énekes szórakoztatta. A jeges balatoni fürdés próbáját kiállóknak a szervezők emlékpólót adtak, a következő évet a tervek szerint ugyanígy köszöntik majd – mondta Balló Piroska.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan