Archivum
Templomjubileum és nyári vigasság
Az EU és a kormány által az ÚMVP keretében a Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 370 ezer forinttal támogatta Karmacs falunapi ünnepségének megtartását, melyre hivatalos volt Csíkszentsimon testvértelepülés tízfős delegációja mellett mindaz, aki részt kívánt venni a 150 éves jubileumát ünneplő Szent Anna templom meghitt rendezvényének. A karmacsi kötődésű lakosok mellett nagyon sok falunkból elszármazott polgár is felkeresett minket – mondta el büszkeséggel Targuba Árpád polgármester, aki a vendégek között örömmel üdvözölte prof. dr. Kasza Lajos nemzetközi hírű tudóst, a község 85 esztendős díszpolgárát.
Hagyományőrző karmacsi falunap
A templom felszentelésének kerek évfordulóján tartott hálaadó szentmisén Kiss László esperes-plébános ismertette a helyi "istenháza" építésének és fenntartásának históriáját. A ritka szorgalmú, erélyes, fáradhatatlan adományozók jóvoltából épült, majd többször modernizált kicsi templom ma is szép formájában várja a híveket. Márfi Gyula érsek szentbeszédében arra figyelmeztetett: A szent testvériség hajlékát magunkban megteremtve, Isten mobil templomaivá kell válnunk. Bűnbánatunkkal templomot takarítunk, erényes jócselekedeteinkkel pedig templomot díszítünk – húzta alá.
A futballpálya mellett felállított színpadon felléptek a Mikolás Marianna vezető óvónő által felkészített helyi óvodások, a vindornyaszőlősi Őszirózsa Népdalkör tagjai, a helyi Szent Anna Baráti Kör férfi kórusának katonadalokat éneklő képviselői valamint a megyeszékhelyi Zalabrass Fúvószenekar is. Az utóbbi együttest erősíti a Dániából Karmacsra költözött Clausen Jens, aki örömmel kérte föl zenekarának tagjait a karmacsi vendégszereplésre. A babgulyás és a vadpörkölt ezúttal 300 főre készült, a jó hangulatú bálon pedig, ki-ki hajnalig rophatta.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10