Archivum
Olcsón és biztonságosan
Ünnepélyes kapunyitással hivatalosan is átadták a zalaegerszegi Csipke Parkolóházat, melyet 95 millióért vásárolt meg szeptemberben a Városgazdálkodási Kft.
Ünnepélyes kapunyitás a Csipke Parkolóházban
Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, A sorompó áll, a parkoló vár szlogen alatt meghirdetett akció során sokan igénybe vették a parkolóház szolgáltatásait, melynek az volt a célja, hogy megkedveltessék a lakossággal a belváros legolcsóbb és legbiztonságosabb parkolási lehetőségét. A 24 órán át nyitva tartó létesítményben 183 autó fér el, melyek őrzését mind a három szinten biztonsági kamerákkal látják el. Az árak kedvezőek, nappal óránként 240, este és éjszaka mindössze 100 forintért lehet parkolni. Tervezik, hogy a jövőben kerékpártárolót alakítanak ki, valamint megnyitják a parkolóházat a Tüttőssy út felöl.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy a 2006-ban 800 millió forintból létesített parkolóházat nem kedvelték meg a zalaegerszegiek, ami később felszámolás alá került. Mint fogalmazott, jól döntöttek, hogy megvásárolták, mert ezzel továbbra is azt a funkciót tudja betölteni, amiért épült. A város törekvése egyúttal az is, hogy a legfontosabb közszolgáltatásokat önkormányzati tulajdonban biztosítsák a lakosság számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan