Archivum
Minden, ami a horgászat
Megnyílt a Varga Horgászbolt Zalaegerszegen, az Ola utca 30. szám alatt, a volt lámpabolt helyén. A bolt felszereltségét tekintve olyan, mint egy halakkal teli horgásztó, ahol ezerféle eszköz akadhat a pecások horgára.
Pazar kínálat az új Varga Horgászboltban
Böjte Sándor, a településrész önkormányzati képviselője beszédében Henry Kissingert idézte: ha nem tudod hová tartasz, minden út a sehovába visz. Mint mondta, a Varga Horgászbolt tulajdonosa tudta mit akar, kemény munkával eljutott odáig, hogy egy ilyen jelentős szaküzletet nyithasson meg. Szólt arról, hogy vállalkozóként a sikerhez vezető út hosszú és göröngyös, kell hozzá biztos családi háttér és elhivatott, jól képzett munkatársak. Ezek a feltételek a Varga Horgászboltban rendelkezésre állnak. A pazar választékot egy internetes oldalról vett gondolattal jellemezte, miszerint az egyszerű vékonypénzű pecás ugyanúgy elégedetten tud távozni, mint a béemvés nagyarcúak.
Varga András tulajdonos köszönetét kifejezve családjának, barátainak és kollégáinak elmondta, első üzletét 22 éve nyitotta meg tíz négyzetméteren. Az eltelt idő alatt a cég folyamatosan bizonyította piacképességet. Ennek eredménye az új horgászbolt, ami az ország egyik legnagyobb kis- és nagykereskedése.
Makovecz Tamás önkormányzati képviselő, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke valamint a Horgászegyesületek Zala Megyei Szövetségének elnöke úgy vélekedett, igazán példaértékű teljesítményt tett el a horgásztársadalom asztalára, hiszen kevés ilyen jól felszerelt horgászbolt van az országban. Ez a fantasztikus árukészlet elégedettségére lehet a négy zalaegerszegi horgászegyesület 2700 tagjának. De nemcsak kínálat, hanem a maximális kiszolgálás, amely minden bizonnyal más térségekből is vonz majd a horgászokat a horgászboltba, méltatta a vállalkozást.
Az ünneplők reményüket fejezték ki, hogy az eddig lámpaboltnak titulált épület hamarosan horgászcentrumként él tovább a köztudatban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon top 10