Archivum
Kezet nyújtottak
A Béke-ligeti Általános Iskola Nyújts Kezet Közhasznú Alapítványának 375 ezer forintot adományozott a Szabadics cégcsoport. A támogatásból elsőként egy kórházi beavatkozást finanszíroz az alapítvány.
Másfél millió forintot adományozott négy megyei intézménynek a Szabadics cégcsoport
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a cég társadalmi felelősségvállalás iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy immár két éve ajándékcsomagokkal lepik meg az ünnepek előtt a hátrányos helyzetben lévő gyermekeket. Idén azonban úgy döntöttek, hogy négy megyei intézményt támogatnak az erre a célra rendelkezésre álló másfél millió forintból. A Zalaegerszegre jutó 750 ezer forint másik felét a Zala Megyei Fogyatékkal Élők Otthona kapja. A polgármester méltatta az építőipari vállalat színvonalas munkavégzését is, megemlítetve, hogy a cég kivitelezésében zajlik a zalaegerszegi inkubátorház bővítése.
Szabadics Attila, a zalakarosi székhelyű vállalat alelnöke hozzátette, valóban két éve határoztak úgy, hogy az üzleti partnereik helyett inkább a rászoruló gyermekeket illetve intézményeket ajándékozzák meg. Mint fogalmazott, bízik abban, hogy az eredményes üzleti gazdálkodásuknak köszönhetően a jövőben is eleget tehetnek társadalmi kötelezettségeiknek.
Herold József, az általános iskola igazgatója köszönetképpen úgy fogalmazott: kétszer segít az, aki gyorsan segít. Elmondta, egy gyermek szemműtétjét támogatják az adományból, és több szociálisan hátrányos helyzetű tanulót segítenek belőle.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10