Archivum
Ismerd meg a rukkolát
Lehet, hogy néhányan még nem is hallották a nevét, mások pedig már évek óta előszeretettel fogyasztják. Mi mis az a rukkola? Más néven borsmustár, Közép-és Dél-Európában honos. E gyors növekedésű, vitamindús levélzöldség mostanában kezd igazán divatba jönni.
Néhány éve még csak a nagy bevásárlóközpontokban lehetett kapni, ma már a kisebb zöldségeseknél is elérhetővé vált. Zöld leveleiből frissen készíthetünk vitamindús, különleges ízű salátákat. A rukkola nemcsak finom, hanem egészséges is, hiszen A,C,K vitamintartalma figyelemreméltó, de tartalmaz kalciumot és vasat is. Gyulladás gátló, keringésserkentő hatását több kutató is tanulmányozta.
Újra felfedezték magolajának májvédő, tumor gátló és gyomorfekély elleni hatását. Jellegzetes íze talán leginkább mustárra, tormára, földimogyoróra emlékeztet. Pár szál rukkolával is karakteressé tehetjük a salátákat, tésztaféléket. Több háztartásban a rukkolát olivaolajjal, balzsamecettel és parmezánsajttal fogyasztják, de szendvicseket is díszítenek, és ízesítenek vele.
Bátran lehet kísérletezni a vetésével, hiszen tavasztól őszig folyamatosan vethető, nem sok gondozást igényel. Kikelés után mintegy 3-4 héttel már folyamatosan szedhető. Olaszországban a rukkola a legnépszerűbb salátaanyag.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10