Archivum
Ne a betörők jöjjenek
Kis odafigyeléssel, nagy bajtól óvhatjuk meg magunkat – fogalmazhatnánk meg a rendőrség "Házhoz megyünk!" országos vagyonvédelmi programjának célját. A kezdeményezésről egy zalaegerszegi nagyáruházban tartottak sajtótájékoztatót.
A rendőrség megy házhoz
az országos vagyonvédelmi program keretében
Tóth László rendőr őrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának munkatársa elmondta, az országos program elsősorban a lakásbetörések megelőzésére fókuszál, emellett minden más, vagyonbiztonságot veszélyeztető eshetőségre – mint például a bankkártyák helytelen használata – fel kívánják hívni a fiatalok, idősek, családok figyelmét. A bűneseteket ugyanis könnyebb megelőzni, mint felderíteni.
Azzal, hogy a rendőrség elkapja az elkövetőt, nem biztos, hogy az elszenvedett kár megtérül. Minimális befektetéssel és egy kis odafigyeléssel azonban a lopások, trükkös csalások és betörések elkerülhetővé válhatnak. Az országos kampány célja, hogy a rendőrség közelebb kerüljön a lakosokhoz, és tájékoztassa őket arról, milyen módon tudják saját magukat, vagyontárgyaikat, ingatlanjaikat megvédeni, megóvni.
Az akcióban két nagyáruház is részt vesz Zalaegerszegen, ahol bűnmegelőzési tanácsokkal látják el az érdeklődőket. Horváth József, a Zala Megyei Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke hozzátette, igény szerint házhoz is mennek, vagyis a rendőrség és vagyonvédelmi kamara szakemberei a tulajdonosokkal való előzetes egyeztetést követően a helyszínen adnak tanácsot, és tesznek ajánlatot olyan védelmi eszközök beépítésére, melyek a nagyobb biztonságot szolgálják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Ezúttal is biztosanNegyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről