Archivum
Használatba vették
Zökkenőmentesen zajlott a forgalom a tanévkezdés első napján a Dózsa György tagiskola és a Kis utcai tagóvoda és bölcsőde között megépült egyirányú forgalmú átkötő úton. Mindezt Makovecz Tamás, a Belvárosi Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója közölte azon az ünnepségen, melyen hivatalosan is átadták a közel tízmillió forintba kerülő beruházást.
Ünnepélyesen is átadták az átkötő utat
A Batthyányi útról a Kölcsey útra történő balra kanyarodást megtiltották az északi tehermentesítő út megépítésével. A szülők egy része ezen az úton közelítette meg az iskolát vagy az ovit, ami a forgalmirend-változása miatt már nem volt már lehetséges – mondta el köszöntőjében Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere. Ezzel szemben a közúti és gyalogos forgalom növekedésével is számolniuk kellett, hiszen szeptembertől az Ady utcai óvoda átköltöztetésével a Kis utcai tagóvoda létszáma jelentősen megnövekedett. Ezért vált szükségessé az átkötő út megépítése, mely az intézmények könnyebb és biztonságosabb megközelíthetőségét biztosítja.
A hetven méter hosszúságú útszakasz egy irányból, az Október 6. tér felöl közelíthető meg. A kivitelező új térköves járdát épített az óvoda előtti szakasz folytatásaként, és más munkát is elvégzett. Néhány fát is ki kellett vágni, amit az ősz folyamán pótol a polgármesteri hivatal. A beruházást a Deák Ferenc Új Városépítő Programból finanszírozta az önkormányzat.
A tagóvoda vezető helyettese kérdésre válaszolva elmondta, örülnek az átkötő útnak, mivel megkönnyíti az intézmények megközelíthetőségét. Az átkötő úttal ugyanakkor átmenő forgalom is létrejött, ami a közlekedésben részt vevő személyek részéről fokozott figyelmet kíván meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Teszt cikkEgy idegenbeli siker születettMegkezdték a kanizsai NB I-es lányok is. A Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekAtlétikai hírek a szezon végén Negyvenig jutottak Súlyemelő érmek az ob-kről Ezúttal is biztosan