Archivum
H1N1– Mit kell tudni az új influenzáról? I. rész
A H1N1 elnevezésű új, emberi megbetegedést, okozó influenzavírust először 2009. áprilisában mutatták ki emberi szervezetben. A vírus 2009. májusában érte el Magyarországot. A fertőzés tünetei: ugyanolyanok, mint a szezonális influenzáé: hirtelen kezdődő lázzal indul, torokfájás, nátha, izom-és izületi fájdalom, fejfájás, fáradság, ezen kívül hányás és hasmenés is felléphet.
Védekezés a járvány ellen: elkerülni ugyan nem lehet, de mindent el kell követni annak érdekében, hogy a terjedését lassítsuk, és a hatását mérsékeljük. A legjobb védekezés a védőoltás!
Hogyan terjed? Cseppfertőzéssel, ezért a megelőzés szempontjából óriási jelentősége van a megfelelő kézhigiénének, a helyes zsebkendő használatnak, valamint a körülöttünk lévő tárgyak tisztán tartásának.
Gyógyszerek-vírusellenes szerek: A jelenlegi elfogadott nemzetközi stratégia szerint csökkenteni lehet az influenzavírus terjedését és annak hatását, ha az influenzatünetek jelentkezésekor minél előbb elkezdődik az antivirális kezelés. A vírusellenes szerek nem gyógyítják meg az influenzát, de lerövidíthetik a betegség lefolyását és így csökkenthető a komplikációk előfordulásának gyakorisága. A kezelést a tünetek jelentkezése után 48 órán belül el kell kezdeni. A jelen ismeretei szerint két vírusellenes szer hatásos a H1N1 influenza vírusával szemben: a Tamiflu és a Relenza. Magyarország vírusellenes gyógyszerekből megfelelő mennyiségű készlettel rendelkezik. Ezeket a szereket csak orvossal egyeztetve szabad alkalmazni. (ÁNTSZ tájékoztató alapján)
(Folytatjuk)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10