Vezető hírek
Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói
"Mintha visszarepültünk volna az időben."
A résztvevők az egykori Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézetének 1982–1985 közötti évfolyamához tartoztak. A találkozót Horváth Zsolt, az esemény főszervezője nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta: az itt született barátságok és élmények kiállták az idő próbáját, és sokak számára máig meghatározóak. Köszönetet mondott mindazoknak – egykori hallgatóknak, oktatóknak és a jelenlegi egyetemi munkatársaknak –, akik hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.
– Megható és nosztalgikus érzések töltöttek el bennünket. Újraéledtek a régi közösségek, sokan úgy éreztük, mintha visszamentünk volna az időben – fogalmazott Horváth Zsolt. – Akkoriban szoros csoportokban tanultunk, ez a kötelék most, évtizedek múltán is él.
Az eseményen dr. Palányi Ildikó, a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg dékánja is köszöntötte a megjelenteket. Felidézte: a nyolcvanas évek elején még kevés felsőoktatási intézmény kínált gazdasági jellegű képzést, így a Zalaegerszegen szerzett diploma különös értéket képviselt.
– Azóta sokat változott a világ, de az intézmény alapértékei – a minőségi oktatás, az elhivatott oktatói gárda és a térségi igényekhez igazodó képzések – továbbra is meghatározóak – hangsúlyozta a dékán. Hozzátette: ma már gazdálkodási, pénzügyi-számviteli, informatikai és mérnöki képzések mellett a felnőttképzés, valamint a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése is kiemelt szerepet kap a kar életében.
A találkozó során a résztvevők megemlékeztek egykori tanáraikról is – sokan közülük személyesen is jelen voltak. Ott volt többek között Kárászné dr. Rácz Lídia, dr. Molnár Máténé, Horváthné Bencze Irén, dr. Doba László Attila, Lázár Béla, Csécs Miklós és Hornung Tamás Jenő is. Különösen nagy taps fogadta Csécs Miklós matematikatanárt, aki 35 éven át oktatta a tantárgyat az intézmény falai között.
– A matematika sosem volt a legnépszerűbb tantárgy, sokak számára mumusnak számított – mondta Csécs Miklós. – Én mindig igyekeztem világosan és logikusan tanítani, azt adni vissza, amit valóban megértettek. Nem voltam se túl szigorú, se túl engedékeny – egyszerűen tettem a dolgom.
A találkozó zárásaként dr. Palányi Ildikó díszoklevelet adott át az egykori hallgatóknak a diploma megszerzésének 40. évfordulója alkalmából. Az esemény közös vacsorával és baráti beszélgetésekkel zárult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Teszt cikkA 3. nagy különbségű vereségKlasszissal voltak jobbak a vendégekA riválistól is kikaptakEgy idegenbeli siker születettA Zalaszentgrót az élenNB III: egy győzelem, egy vereségEredményesen szerepeltek a ZBSE sportolóiKét súlyemelő arany a masters ob-nNegyvenig jutottak -
rovatunk hírei
Évfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi Galériában top 10